Hererák
A korai stádium
tünetei
Kezdetben alig
jelentkeznek tünetek.
A daganat hosszú
ideig fájdalom nélkül
növekszik. Daganat
gyanúját a here
tapintási leletének
megváltozása veti fel.
A beteg vagy orvosa a
herében tömött,
fájdalmatlan csomót
tapint. Ritkán a
herében fájdalom
jelentkezik, a beteg
kellemetlen
húzóérzésrõl
panaszkodik. Az
esetek egy részében
acut epididymitis hívja
fel a figyelmet az
elváltozásra, s sajnos
ez gyakran a folyamat
félreismerését is
eredményezi. Néha
hydrokele vagy
hematokele fedi el az
alapbetegséget.
Az elõrehaladott
stádium tünetei
A kezdeti stádium
tünetszegénysége
eredményezi, hogy a
betegek egy része
elõrehaladott
stádiumban kerül
orvoshoz. Az ekkor
jelentkezõ tünetek a
metasztázisok
nagyságától és
lokalizációjától
függnek. Nagy
retroperitonealis
metasztázisok ileust,
ureterocclusiót,
hydronephrosist
eredményezhetnek. A
szétesõ tumor lázat
okoz. A gyakori
pulmonalis
metasztázisok csak
rendkívül
elõrehaladott
stádiumban okoznak
légzési panaszokat. A
máj- és agyáttétek
ritkábban fordulnak
elõ, utóbbiak
epileptiform
görcsökhöz
vezethetnek.
Elõrehaladott
esetekben kisebb
trauma is
hererupturát okozhat.
Kivizsgálás
Heretumor gyanúja
esetén a diagnózist
laboratóriumi
vizsgálatokkal és
radiológiai
eljárásokkal
támasztjuk alá. Az
utóbbiak a pontos
stádiumbeosztást is
elõsegítik.
Laboratóriumi
vizsgálatok
Bizonyos vizsgálatokat
(vérkép, vesefunkciós,
májfunkciós
vizsgálatok)
rutinszerûen el kell
végezni. A vvt
süllyedés fokozódása
és a kifejezett
anaemia inkább csak
elõrehaladott
stádiumokra jellemzõ.
Leukocytosis a
folyamatot elfedõ
gyulladásos
jelenségek
következtében
alakulhat ki. A
májfunkciós
vizsgálatok közül az
LDH-emelkedés
metasztázisra gyanús.
A béta-HCG és AFP
szérumszintjének
meghatározása
jelentõs segítséget ad
a heredaganat
diagnosztizálásához.
Ezeket a vizsgálatokat
mindig el kell végezni
heredaganat
gyanújakor, valamint
az egyes terápiás
beavatkozásokat
követõen és a
gondozás során is.
Embryonalis
carcinoma, teratoma
vagy szikzacskótumor
esetén az AFP 15 ng/
ml fölé emelkedik.
Choriocarcinoma
esetén, vagy ha a
tumor choriogonalis
elemeket tartalmaz, a
béta-HCG a
szérumban
megjelenik, 10 mU/ml
felett biztosan
kórjelzõ. A
markervizsgálatok
jelentõsége az, hogy
csökkentik a
szövettani vizsgálatok
tévedési lehetõségét,
segítenek a terápiás
terv felállításában, s a
követés során már a
klinikai tünetek
jelentkezése elõtt
jelzik a kezdõdõ
relapsust.
Képalkotó eljárások
Az elmúlt 15 évben az
alkalmazott
vizsgálatok
megváltoztak. A ma
már klasszikus
vizsgálati eljárásnak
számító
lymphographiát csak
elvétve alkalmazzák.
Az ultrahangvizsgálat
bevezetése döntõ
változást hozott. Ez a
non-invazív eljárás a
bizonytalan tapintási
leletek esetén is tud
differenciálni,
segítségével
eldönthetõ, hogy a
tapintott resistentia
intratesticulárisan
vagy
extratesticulárisan
helyezkedik el, vagy
egyáltalán van-e
tumor. Ultrahanggal a
retroperitoneum is
vizsgálható, a
stádiummeghatározás
ban jelentõs szerepe
van. Non-invazív
jellege és
ismételhetõsége
különösen a betegek
követésében jelentõs.
Általában 2 cm-ben
adják meg az
ultrahang által még
felfedezhetõ
retroperitonealis
nyirokcsomók nagysá
gát.
A CT az UH-nál
érzékenyebb eljárás, a
retroperitoneum
pontos
feltérképezésére
alkalmas. Ezeket a
vizsgáló eljárásokat
nemcsak a betegség
felfedezésekor,
hanem a betegek
követése során is
alkalmazzuk, fõleg
akkor, ha más
vizsgálatok alapján
relapsusra van gyanú.
Elõrehaladott
stádiumú betegeknél
az elõzetesen végzett
UH és CT vizsgálat
után, figyelembe véve
a beteg aktuális
panaszait is, sor
kerülhet kiválasztásos
pyelographiára,
gyomor-bél passage
vizsgálatra, s igen
ritka esetekben
angiographiára vagy
cavographiára.
Rutinszerûen
kétirányú
mellkasfelvételt kell
készíteni a betegség
felfedezésekor és
minden késõbbi
kontrollvizsgálatnál, s
ezt szükséges
esetekben
rétegfelvételekkel kell
kiegészíteni.
Radikális
semicastratio
Ha egyértelmûen
meggyõzõdtünk arról,
hogy a betegnek
heretumora van, a
betegnél minél elõbb
el kell végezni a
semicastratiót, annál
is inkább, mivel a
primer tumor
szövettani vizsgálata
döntõen befolyásolja
további terápiás
tervünket.
A semicastratio
radikalitását
elsõsorban az
inguinális behatolás
biztosítja, valamint az
a tény, hogy a
heretumor közvetlen
feltárása elõtt a herét
nem érintjük,
elsõdlegesen a
funiculust vágjuk át a
lehetõ
legproximálisabb
szakaszán. A
helytelenül
kivitelezett, vagy
scrotálisan végzett
beavatkozás után
néhány hónappal már
lokális recidíva
jelentkezhet.
A heretumorok
felosztása
Szövettani felosztás
A here tumorai 3
csoportba
sorolhatóak:
I. Csírasejt eredetû
tumorok
A. Egyféle szöveti
szerkezetû
1. Seminoma
2. Embryonalis
carcinoma
3. Yolk sac tumor
(szikzacskótumor)
4. Polyembryoma
5. Choriocarcinoma
6. Teratomák
a. Érett teratoma
b. Éretlen teratoma
c. Teratoma malignus
transzformációval
B. Többféle szöveti
szerkezetû
II. Gonadstroma
tumorok
III. Kevert tumorok
(csírasejt
+gonadstroma
elemek)
A here tumorainak
90%-a csírasejt
eredetû. Az egyféle
szöveti szerkezetû
daganatok 40%-a
seminoma. Altípusai a
klasszikus, az
anaplasticus és a
spermatocytás
seminoma. Az
embryonalis
carcinoma az összes
heretumor 20%-át
adja. A ritkábban
elõforduló germinalis
daganatok közé
tartozik a
szikzacskótumor, a
polyembryoma és a
choriocarcinoma.
A teratomák
különbözõ
csíralemezekbõl
származó szöveteket
tartalmaznak,
malignitási fokuk igen
változó.
Az eddig említett
csírasejt daganatok
bármelyike alkothat
kevert tumort. Ritkán
egy tumor kettõnél
több komponenst is
tartalmaz.
Leggyakoribb a
teratocarcinoma,
amely embryonalis
carcinoma és
teratoma együttes
elõfordulását jelenti.
A choriocarcinoma is
gyakran fordul elõ
más tumorral együtt.
A gondos szövettani
feldolgozás feladata,
hogy minden
komponenst
felfedjen, mert a
többféle szerkezetû,
csírasejt eredetû
tumorokat a terápia
szempontjából a
malignusabb, nem
seminoma csoportba
kell sorolni.
A gonadstroma
tumorok ritkák, alig
metastatizálnak. A
Leydig-sejtes tumor és
a Sertoli-sejtes
tumorok áttétje
raritás, a
granulózasejtes
tumorok ösztrogént
termelhetnek. A
gonadstroma
elemeket és
csírasejteket
tartalmazó tumorok
viselkedését és
prognózisát a
csírasejtkomponens
határozza meg. A
herében még
carcinoid, limphoid és
hemopoetikus
tumorok is
keletkezhetnek, vagy
igen ritkán más
szervek daganatai ide
is adhatnak áttétet.
Stádium beosztás
A heretumorok
terápiájának
meghatározásához
nem elegendõ a
semicastratum
szövettanának
ismerete, hanem
alapvetõ fontosságú a
folyamat
kiterjedtségének
pontos
meghatározása is. A
TNM szisztéma igen
sok alcsoportot
eredményez, így a
gyakorlatban csak
nehézkesen
alkalmazható.
Ezt hidalja át az
alábbi, az Országos
Onkológiai Intézet
által javasolt beosztás:
I. stádium (nincs
metasztázis)
I/a T 1-3, N0, M0
I/b T 4, N0, M0
II. stádium (regionális
metasztázis)
II/a T 0-4, N 1-2, M0
II/b T 0-4, N3, M0
III. stádium
(juxtaregionális
metasztázis)
III/a T 0-4, N4, M0
III/b T 0-4, N0-4, M1
A regionális
nyirokcsomókhoz a
paraaorticus,
paracavalis, valamint
az azonos oldali
inguinális
nyirokcsomók
tartoznak. A
juxtaregionális
nyirokcsomókhoz a
supraclavicularis,
mediastinalis és az
intrapelvicus
nyirokcsomókat
soroljuk.
A heretumoros
betegek
semicastratio utáni
gyógykezelése
A heretumoros
betegek semicastratio
utáni gyógykezelését
a semicastratum
szövettana és a
kivizsgálás során
kórismézett
metasztázisok, azaz a
klinikai TNM stádium
együttesen
határozzák meg. A
kezelés ezen
fázisában csak klinikai
stádiumról
beszélhetünk, s
késõbbi terápiánkat a
retroperitonealis
nyirokcsomó-dissectio
során eltávolított
anyag szövettani
kiértékelése
befolyásolja. A
semicastratio után
alapvetõ kérdés, hogy
a beteg a seminomás
vagy a nem
seminomás csoportba
kerül. Ebben a
tumormarker-
vizsgálatok sok
segítséget adnak, de
legnagyobb
felelõssége a
szövettanásznak van.
Kevert tumorok
esetén mindig a
legrosszabb indulatú
komponens határozza
meg a gyógykezelés
irányát és a beteg
sorsát (13).
A seminomák
sugárkezelésre jobban
reagálnak, míg a nem
seminoma csoportba
tartozó tumorok
esetén a cytostaticus
kezelések adják a
terápia gerincét. A
szövettantól és a
stádiumtól függõen
különbözõ típusú
retroperitonealis
nyirokcsomó-
dissectiókat végzünk.
Napjainkban még
nem minden
szövettani típus és
stádium esetében
írhatunk egységes
kezelési elvekrõl,
terápiás tervünket
befolyásolják a
rendelkezésre álló
diagnosztikai
lehetõségek, s a beteg
döntése, hogy melyik
kezelést fogadja el,
vagy utasítja vissza.
Sugárterápia
Ha a heretumoros
beteg
sugárkezelésérõl
beszélünk, ezen
általában a
retroperitoneum
besugárzását értjük. A
heretumorok közül a
seminoma
kifejezetten
sugárérzékeny, a nem
seminoma típusú
daganatok viszont a
kemoterápiára
reagálnak jobban. A
kezelést a
semicastratio után a
lehetõ legrövidebb
idõn belül el kell
kezdeni. Csak
ultrafeszültségû
sugárforrás jöhet
számításba.
A besugárzás
területének magába
kell foglalnia a
paraaortális,
általában mindkét
oldali parailiacalis és
az azonos oldali
inguinalis régiókat. A
besugárzás összdózisa
általában 50-60 G,
amelyet frakcionáltan
20 alkalommal adnak
le.
Retroperitonealis
lymphadenectomiák
(RLA)
A heretumorok
elsõsorban a
retroperitonelis
nyirokcsomókba
adnak áttéteket. A
retroperitoneum
nyirokútjainak sajátos
lefutása
következtében
leggyakrabban a bal
vese hilusa körül
alakul ki metasztázis.
Retroperitonealis
lymphadenectomiával
a retroperitoneum
tumorgyanús
képleteit távolítjuk el.
A radikális, bilaterális
lymphadenectomia a
klasszikus mûtéti
forma, amelynek
redukciójával, ill.
elõrehaladott
esetekben
kiterjesztésével
kialakultak a jelenleg
is használt RLA
típusok (7, 12). A
dissectio a
vesehilusok
magasságában indul,
s a két ureter közötti
területen a bifurcatio
aortae-ig halad,
miközben arra
törekszünk, hogy a
retroperitonealis zsír-
és nyirokszövetet a
tumoros
nyirokcsomókkal
együtt, lehetõleg egy
blokkban távolítsuk
el. A heretumornak
megfelelõ oldalon a
dis sectiót legalább az
a. iliaca oszlásáig
folytatni kell.
Módosított
lymphadenectomiát
akkor végzünk, ha a
mûtét elõtti marker-
és radiológiai
vizsgálatok negatívak
(5). Lényege, hogy a
nem tumoros oldalon
csökkentjük a mûtéti
kiterjesztés területét.
Bármely típusú RLA
végzésekor
sérülhetnek az
ejaculatióért felelõs
paravertebralis
ganglionok, az aorta
és az aorta
bifurcatiója elõtt futó
sympathicus
idegrostok. Az
idegkímélõ
lymphadenectomia
során ezen képletek
sérülésének
elkerülésére
törekszünk. Ha a
folyamat
elõrehaladott, s a bal
vese hilusa körüli
tumoros
conglomeratum
eltávolítása csak
nephrectomiával
együtt történhet,
kiterjesztett
retroperitonealis
lymphadenectomiáról
beszélünk. Elsõdleges
cytostaticus kúrák
után, ha a folyamat
reg ressziót mutat, az
ún. postkemoterápiás
RLA-t végezzük.
"Second look"
lymphadenectomia
elnevezést használjuk,
ha a beteg már
átesett valamilyen
típusú RLA-n, s a
kemoterápiás kezelés
utáni residuális, vagy
relapsus esetén
recidív tumor miatt
újabb RLA történik (9)
.
Kombinált
cytostatikus
terápiák
A kemoterápia a
seminomák
kezelésében
alárendelt szerepet
játszik, kivéve az
elõrehaladott
stádiumú betegek
esetét.
A nem seminomás
heretumoros betegek
kezelésében viszont
döntõ jelentõsége
van, részben az
operábilis esetekben
stádiumtól
függetlenül
úgynevezett adjuvans
terápia adható,
másrészt a
felfedezéskor
inoperábilis eseteket
is operábilissá teheti.
A nem seminomák
kemoterápiája a
klinikai stádiumtól
függõen más és más.
Számos cytostaticus
szert kipróbáltak
monoterápiában és
kombinációban
egyaránt, végül a
klinikai gyakorlat azt
mutatta, hogy a
legjobb eredményt a
VPB (Vinblastin,
Cysplatin, Bleomycin)
kezelés adja. A
kemoterápia alatt az
orvosnak és a
betegnek szorosan
együtt kell mûködnie,
mivel a négyhetes
kezelési ciklusok
során számos igen
komoly mellékhatás
(hányás, leucopenia,
thrombopenia,
vesetoxicitás,
hajhullás, obstipatio,
impotentia,
azoospermia)
jelentkezhet.
Resistentia esetén,
vagy az ismétlõdõ
relapsusok során
gyógyszert kell
váltani. Az
Adriamycin, Vepesid,
Holoxan a "second
choice treatment"
szerei,
általánosságban
elmondható, hogy
ezeket is
kombinációban kell
alkalmazni, általában
Cysplatinnal együtt.
Ezek a kezelések csak
intézetben
végezhetõek, mivel a
várható súlyos
mellékhatások miatt
magasszintû
laboratóriumi és
haematológiai háttér
szükséges (2).
A különbözõ
szövettanú és
stádiumú
heretumoros
betegek
gyógykezelése
A seminomák
gyógykezelése
I. stádiumú seminoma
A beteg
markernegatív, a
tumor csak a herére
lokalizálódott,
vizsgálóeljárásainkkal
retroperitonealis vagy
távoli áttétet nem
sikerült kimutatni. A
beteg gyógykezelése
akár a
semicastratióval véget
is érhet, s
megelégedhetünk a
beteg szoros
követésével. A
jelenleg alkalmazott
vizsgálóeljárásaink
mellett elképzelhetõ,
hogy a
retroperitoneum
esetleges már
meglevõ
metasztázisait nem
tudjuk kimutatni,
ezért ebben a
stádiumban is
nagyfokú biztonságot
jelent a beteg
számára, ha a
semicastratio után
irradiációban részesül.
Ha a beteg
anamnézisében az
inguino-scrotális regio
mûtétje, vagy
herefejlõdési
rendellenesség
szerepel, ha a
részletes szövettani
vizsgálat ér- vagy
nyirokér-inváziót
mutat, vagy a tumor
ráterjedt a me
llékherére, a
scrotumra és/vagy a
funiculusra, a
sugárkezelés nem
kerülhetõ el.
Ha ebben a
stádiumban
sugárkezelés nem
végezhetõ, vagy a
beteg nem egyezik
bele, az RLA mint
alternatív terápiás
lehetõség szóba jön.
II/a stádiumú
seminoma
A beteg
markernegatív.
Vizsgálóeljárásainkkal
a
retroperitoneumban
megnagyobbodott
nyirokcsomók
mutathatók ki. Távoli
áttétek nincsenek.
Ebben a stádiumban
elfogadott, hogy a
semicastratio után
irradiatio következik.
Más elképzelések
szerint a semicastratio
után retroperitonealis
nyirokcsomó-
dissectiót kell végezni,
s ha ennek a
szövettana
megerõsítette, hogy a
betegnek
retroperitonealis
áttétjei vannak, akkor
az RLA-t sugárkezelés
követi. Bizonyos
értelemben ennél a
betegcsoportnál is az
RLA és a sugárterápia
egymás alternatív
lehetõségeiként is
szóba jönnek.
II/b és III/a stádiumú
seminoma
Markernegatív
betegek, a primer
tumor mellett
kiterjedt
retroperitonealis és a
III/a stádiumban
juxtaregionális
nyirokcsomó-áttétek
vannak. Régebben
ezeknél a betegeknél
a semicastratio után
RLA-t vagy
sugárkezelést
javasoltak, a hatásos
cytostaticumok
megjelenésével
azonban döntõ
fordulat állt be. A
kemoterápiás kezelés
után, ha a folyamat
regressziót mutat, ún.
postkemoterápiás
RLA-t végzünk, majd
a mûtét után a
kemoterápiát
folytatjuk.
III/b stádiumú
seminoma
Markernegatív
betegek kiterjedt
retroperitonealis és
rekesz feletti
metasztázisokkal.
Ritkán találkozunk
ilyenekkel, mert a
malignus
sejttranszformáció
következtében ebben
az elõrehaladott
stádiumban általában
már a nem seminoma
jellegû szöveti elemek
is megjelennek és a
beteg markerpozitívvá
válik. Ennek csak a
prognózis
szempontjából van
jelentõssége, a terápia
menete megegyezik a
nem seminomás,
hasonló stádiumú
betegek kezelésével
(lásd lenn).
A nem seminomák
gyógykezelése
I. stádiumú nem
seminoma
A beteg vagy
markerpozitív, vagy
markernegatív, de a
tumoros folyamat
csak a herére terjed,
nincsenek
kimutatható
retroperitonealis vagy
távoli áttétek. A
semicastratio után
választható a "wait
and see" stratégia (6).
A napjainkban
alkalmazott
vizsgálóeljárásainkkal
azonban nem zárható
ki, hogy a betegnek
már ekkor is
retroperitonealis
metasztázisai vannak,
így helyesebben tûnik,
hogy a semicastratio
után RLA-t vagy
adjuvans
kemoterápiát
végezzünk.
A klinikai I.
stádiumúnak
véleményezett
betegek 25%-a az RLA
után a II/a
stádiumúak közé
kerül, amely tény
nem elhanyagolható
terápiás és
prognosztikai
következményekkel
jár. Ha a klinikai I.
stádiumú betegnél az
RLA nem mutat ki
áttéteket, a beteg
nem igényel további
terápiás
beavatkozásokat.
Régebben ezeknél is
adjuvans cytostaticus
kezelés történt, ma
általában csak
azoknál végzik,
akiknek az
anamnesisében az
inguino-scrotális regio
mûtétje vagy
herefejlõdési
rendellenesség
szerepel, esetleg a
szövettani vizsgálat
ér- vagy
nyirokérinváziót
mutat, vagy a tumor
ráterjedt a
mellékherére, a
scrotumra és/vagy a
funiculusra.
II/a stádiumú nem
seminoma
A betegek általában
markerpozitívak. A
retroperitoneumban
kimutatható áttétek
vannak, de távoli
metasztázisok
nincsenek. A
semicastratio után
RLA, majd adjuvans
cytostaticus kezelés
következik. Ebbe a
csoportba kerülnek a
klinikai I. stádiumú
betegek, ha az RLA
retroperitonealis
metasztázist mutatott
ki (8).
II/b és III/a stádiumú
nem seminoma
A betegek
markerpozitívak, a
retroperitoneumban
és III/a stádium esetén
a juxtaregionális
nyirokcsomókban
kiterjedt
metasztázisok vannak.
Semicastratio után a
kezelés
kemoterápiával
kezdõdik, majd
regresszió esetén ún.
postkemoterápiás
RLA-ra kerül sor,
amelyet ismét
kemoterápia követ.
III/b stádiumú nem
seminoma
A betegek
markerpozitívak, a
kiterjedt
retroperitonealis
metasztázisokon kívül
rekesz feletti,
leggyakrabban
tüdõmetasztázisok
vannak.
A semicastratio után
kemoterápiában
részesülnek, majd
megfelelõ regresszió
esetén
postkemoterápiás
RLA következik.
Mûtét után a
kemoterápiás kezelést
folytatni kell (4, 11).
Relapsusba került
betegek kezelése
A heretumoros
betegeket az intenzív
gyógykezelés
befejezése után
évekig, gyakorlatilag
halálukig követni kell,
mert jóllehet a
relapsusok 80%-a az
elsõ két éven belül
jelentkezik, de
kiújulásra késõbb is
lehet számítani.
A relapsusokra
jellemzõ, hogy jól
követett betegnél a
radiológiai
módszerekkel
kimutatható tumor
elõtt már észlelhetõ a
tumormarkerek
emelkedése és már
ekkor el lehet kezdeni
a beteg újólagos aktív
kezelését. A
kezdetben
seminomának indult
folyamatok a relapsus
során általában már
nem seminomás
szövettant mutatnak,
ennek a jelentõsége
abban van, hogy a
seminomások
tumormarkereit is a
nem
seminomásokéhoz
hasonlóan kell
ellenõrizni.
Az általában már
irradiatión átesett
seminomásoknál
további sugárkezelés
nem jön szóba,
kemoterápiát kell
végezni. A nem
seminomások esetén
szintén kemoterápiát
kell alkalmazni, a
helyzetet általában az
nehezíti, hogy a
primeren alkalmazott
kemoterápeuticumok
általában már
mérsékelt hatást
mutatnak, azaz újabb
cytostaticumok
kombinációit kell
bevetni, számolva az
újabb
mellékhatásokkal is.
Ha néhány kezelés
után a beteg
markernegatív lesz és
nincs kimutatható
metasztázisa, a
kezelést be lehet
fejezni. Ha a relapsus
észlelésekor már
kimutatható
retroperitonealis vagy
tüdõmetasztázis van,
s 4-6 cytostaticus
kezelés után a
regresszió jelei
észlelhetõk, vagy a
beteg akár
markernegatív is lett,
mérlegelendõ
second-look RLA
végzése, vagy a soliter
metasztázis
eltávolítása (pl.:
tüdõlebeny resectio)
(14).
Gondozás
A heretumor miatt
mûtött vagy kezelt
beteget élete végéig
követni kell. Minden
kontrollnál a beteget
elõször fizikálisan kell
megvizsgálni. Vérkép
mellett máj- és
vesefunkciós
vizsgálatok
szükségesek. A
biológiai markerek
meghatározása
elengedhetetlen. Ha a
kétirányú
mellkasfelvételeken
metasztázisra gyanús
elváltozás sejthetõ,
rétegfelvételek
szükségesek.
Az UH vizsgálatnak a
retroperitoneumra, a
vesékre és a másik
herére kell
kiterjednie, a relapsus
legkisebb gyanúja
esetén CT vizsgálat
végzendõ. A
kezelések befejezése
után 3-5 évvel
érdemes az elsõ
andrológiai
vizsgálatot végezni.
Prognózis
A heretumoros
betegek prognózisa
az elmúlt 10 évben
jelentõsen javult. A
korai felismerés
szorgalmazása, a
bevezetett új
diagnosztikus és
terápiás lehetõségek
minden szövettani
típus és stádium
esetén javítottak a
betegek túlélésén.
I. stádiumú
seminomások esetén
gyakran az 5 éves
túlélés helyett a 10
évest figyelik. Az
eredmények ebben a
csoportban a
legjobbak: 95-98%-os
5 és 10 éves
túlélésekrõl
számolnak be. II/a
stádiumú
seminomásoknál az 5
éves túlélés 90%
körüli.
A klinikai I. stádiumú
nem seminomás
betegek 90%-a
meggyógyítható, kb.
10%-uk relapsusba
kerül. A relapsusok
4/5-e az elsõ 2 éven
belül jelentkezik. A II/
a stádiumú nem
seminomás betegek
20-25%-a kerül 2 éven
belül relapsusba.
Az elõrehaladott
stádiumú
heretumoros betegek
közül a seminomások
prognózisa valamivel
jobb, a nem
seminomások közül a
choriocarcinomások
túlélési esélyei a
legrosszabbak. A nem
seminomás
elõrehaladott
stádiumú betegek 50%
-a még a
leggondosabb kezelés
mellett sem éri meg
az 5 évet.
A betegek
prognózisát javítja, ha
korai stádiumban
kerülnek felismerésre,
s a kezeléseket a
nagyobb szakmai
rutinnal rendelkezõ
központokban végzik.

< < <
.
A kemoterápia
mellékhatásai:
hajhullás,
hányinger, konkrét
tünetek
A kemoterápia a
szervezetre ható
általános
mellékhatások mellett
más jellemző
tüneteket is kiválthat.
Hajhullás
A hajhullás a
leginkább szemmel
látható mellékhatás,
amely gyakran azért
zavarja a beteget,
mert utal a
betegségére. Ez a
hatás azzal függ
össze, hogy bizonyos
kemoterápiás
készítmények a
hajhagymák gyorsan
osztódó sejtjeit
pusztítva gátolják a
haj és a szőrzet
növekedését. Gyakran
a szemöldök, a
szempilla, a nemi
szőrzet, s a test egyéb
helyein lévő szőrzet is
kihullik.
A haj és a szőrzet
elvesztése szinte
mindig átmeneti, s az
adott kemoterápiás
szer alkalmazásának
befejezése után a haj
és a szőrzet visszanő.
Ma már esztétikailag
is megfelelő parókák
állnak rendelkezésre,
amelyet a
kemoterápiás
kezelésben részesülő
betegek receptre,
magas támogatási
aránnyal kaphatnak
meg.
Fáradékonyság
Gyakran jelentkezik
fáradékonyság a
kemoterápiás kezelés
alatt és a kezelés
utáni néhány napban,
de ha ettől
függetlenül is fennáll,
akkor a vörösvértest
számot is ellenőrizni
kell (ld. lejjebb).
Hányinger, hányás
A hányinger és a
hányás a beteg
életminőségét
leginkább befolyásoló
mellékhatások közé
tartoznak, azonban
ezek jó része
kivédhető: a
hányinger és a hányás
erőssége
csökkenthető azokkal
a gyógyszerekkel,
amelyeket az elmúlt
évtizedben
fejlesztettek ki. Ezeket
a hányáscsillapítókat
a kemoterápiás
kezelés előtt, alatt és
után is lehet
alkalmazni, injekció,
tabletta vagy kúp
formájában is
hozzáférhetőek. A
hatékony szerek
tablettában vagy
kúpban történő
alkalmazása lehetővé
teszi, hogy a kezelés
után, már a kórházon
kívül, otthon
jelentkező
hányingereket is
hatékonyan lehessen
kezelni.
Nyálkahártyakároso
dás: afták,
gyulladások és
hasmenés
A kemoterápia
átmenetileg
károsíthatja a
nyálkahárgyákat is. A
szájüregben afták,
fekélyek
képződhetnek,
gyulladások
alakulhatnak ki. Az
elváltozásokhoz
kapcsolódó fájdalom
korlátozhatja a
táplálkozást, az idős
beteg lehet, hogy
nem tudja viselni a
protézisét. Orvosa a
szájnyálka hártyáján
jelentkező fájdalom
mérséklésére
oldatokat és
ecsetelőket rendelhet,
szükség esetén
gyulladásgátló,
antibiotikus vagy
gombaellenes
kezelést is indíthat.
Nemcsak a
szájnyálkahártyára
hathatnak a
citosztatikumok,
hanem a nyelőcső, a
gyomor és
bélnyálkahártya
sejtjeire is. Ennek a
hatásnak része lehet a
hányinger, hányás, de
a bélnyálkahártya
károsodása révén
kialakulhat hasi
fájdalom, hasmenés
is. Erős, napi 5-10-szer
jelentkező
hasmenésnél, illetve
ha a hasmenéses
panaszok két napnál
tovább tartanak,
fontos, hogy a beteg
orvoshoz forduljon
további ellátása
érdekében.
Ritkább tünetek:
allergia, bőr- és más
jellegű panaszok
A kemoterápia során
ritkábban jelentkező
mellékhatások közül
meg kell említeni az
allergiás reakciókat, a
vérnyomás
emelkedését vagy
csökkenését, a
különféle
bőrelváltozásokat,
kiütéseket,
fényérzékenységet, a
szív-, máj- és
veseműködési
zavarokat, a vérben
ion-eltérések
jelentkezését (a
kálium, nátrium,
kalcium szint
változása), a fejfájást,
a tapintás és az
ízérzékelés zavarait.
Nemcsak a daganatos
alapbetegség
hajlamosíthat
mélyvénás
trombózisra és egyéb
embóliás
eseményekre, hanem
bizonyos
kemoterápiás szerek
alkalmazása is
emelheti ennek
kockázatát.